Bízhatunk a fiatalokban!

A felnőttcsapat első edzőmérkőzések előtt kiderült, hogy Szekér Ádám, Illés Bence, Schuszter Ronald, Doktorics Áron, Szalay Szabolcs és Bokor Bence, valamint a korábbi akadémisták közül Balogh Ferenc is bevetésre várhat. Doktorics szombat reggelre belázasodott, így a kezdőben Szekér és Szalay mellett Schuszter találta magát. Szünet után a többiek is lehetőséget kaptak, sőt Tóth-Gábor Kristóf is játszott.

A Siófok ellen aratott 2–0-ás edzőmeccs után Mátyus Jánost, a Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét arra kértük, értékelje az akadémisták teljesítményét is.

– Ittlétem óta két óriási pozitívumot hangsúlyozok folyamatosan. Egyrészt, sokakat érdekel a Haladás, másrészt, remek szakmai munka folyik az akadémián. Nyilván, jómagam nem látom az Illésen zajló edzéseket, viszont a produktumot igen: szinte kész futballisták kerülnek fel a nagycsapathoz. Itt volt a mai mérkőzés: elkísért bennünket mintegy 30 drukker, és a fiataljaink magabiztosan futballoztak. A Siófok elleni – noha csak egy edzőmeccs volt – mégis számunkra nagy jelentőséggel bírt. Kiderült, hogy a fiatalokban megvan a kellő vagányság – ilyen Haladást tudok elképzelni tavasszal. Láttam felettébb bíztató jeleket, s bár sokat kell még dolgoznunk, erre lehet építkezni – húzta alá Mátyus János, aki külön kiemelte Schuszter teljesítményét.

– Doktoricsot neveztem a kezdőcsapatba, ám a játékos reggelre belázasodott, így helyére Schuszter léphetett pályára. Nagyszerűen focizott, és Németh Milán remek átadását követően gólt szerzett. Ezek az apró részsikerek adják vissza a srácok önbizalmát – fogalmazott a Haladás vezetőedzője.