Győzelem és döntetlen Nagymartonban

Az Illés Akadémia U17-es csapata ikszelt, a két évvel fiatalabbak nyertek a BNZ hasonló korosztályai ellen.

Nyíltsisakos küzdelemben kétgólos előnyt harcoltak ki Németh Richárd tanítványai, ám ezt nem sikerült megtartani, és 2–2 lett a végeredmény.

BNZ U18 – Illés Akadémia U17 2–2 (1–2)
Illés Aka. U17: Simon B. – Dezamits, Baranyai, Bojan, Sipos – Rozner, Markó, Kállai Z., Bunevácz – Antal, Horváth R. Vezetőedző: Németh Richárd.
Csereként pályára lépett: Sulyok, Hejter, Bényei, Palkó.
Gólszerzők: Antal, Sipos.

Németh Richárd értékelt a találkozót követően:

Annak ellenére, hogy sikerült kétgólos előnyt kidolgoznunk, úgy éreztem, hogy fejben inkább már a szombati futsal-megmérettetésen járnak a fiúk. Így is voltak rendre szép megoldásaink, jó támadásvezetéseink, valamint tetszett, hogy odafigyeltünk a „második” labdákra, ugyanis mindkét találatunk egyfajta kapu előtti kavarodás után született.

A Kovács László irányította U15-ös társaság felemás arcát mutatta a meccsen. Az első félidő parádésra sikerült, a második már nem annyira.

BNZ U16 – Illés Akadémia U15 1–3 (0–2)
Illés Aka. U15: Olasz – Szabó, Mozsár, Kovács B., Szemes – Mayer, Szvoboda, Nagy H., Udvardi – Nagy Zs., Mohos. Vezetőedző: Kovács László.
Csereként pályára lépett: Pataki, Varga D., Stifter, Frák, Ligeti.
Gólszerzők: Nagy Zs., Mohos, öngól

Kovács László így látta a mérkőzést:

Az első félidő szenzációsra sikeredett: nagyon jó teljesítményt nyújtottak a fiúk. A két gól mellett számtalan gólhelyzetet alakítottunk ki, ellenfelünknek szinte lehetősége sem volt. Szünet után azonban ebből a teljesítményből 80% eltűnt. Dekoncentráltakká váltunk, passzívak voltunk – nem tetszett, amit láttam. Egy szerencsés találattal háromra növeltük az előnyünket, amiből kettő meg is maradt.

Mindkét találkozóról képgaléria található az Illés Akadémia Facebook-oldalán.