Döntetlent játszott az U14-es csapat az Újpest ellen

Kimaradtak a helyzetek, így 1–1-gyel zártul a budapesti lilák elleni mérkőzés.
Illés Akadémia U14 – Újpest U14  1–1  (1–0)
Illés Akadémia U14: Németh H. – Bonchis O., Horváth B., Baliko Á., Koósz R. – Karvalics K., Fischl S. Király K. – Baranyai N., Katona I., Varga Á. Cserék: Molnár-Végh M., Kovács Á., Laczó P., Horváth A., László K. Modory B. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Góllövő: Katona I. (11-esből)
Inkább a zöld-fehérek játszottak fölényben a műfüves játéktéren megrendezett találkozón, azonban a helyzetkihasználással hadilábon álltak a fiúk. Eközben az Újpest a kevés lehetőségeik egyikét gólra tudták váltani, így döntetlennel ért véget a felkészülési meccs.
A meccs után Tóth Zsolt vezetőedző mondta el véleményé a mérkőzésről.
A felkészülés negyedik hetében járva fáradt és tompa volt a játékunk, számos helyzeteket hagytunk ki. A szervezett újpestiek egy szép támadásból egyenlíteni tudtak. A ziccerek alapján több góllal kellett volna nyernünk, de kijött a srácokon a mentális fáradtság, amely elfogadható a felkészülés ezen szakaszában.
A találkozóról képgaléria található az Illés Akadémia Facebook-oldalán.