Hét nagypályás mérkőzés szerepel a heti programban

Kezdődik az NB II, folytatódnak a felkészülési mérkőzések, a kisebbek teremtornáznak.

Február első hétvégéjén tartják a Merkantil Bank Liga 22. fordulóját: a Mátyus János irányította Szombathelyi Haladás a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét fogadja.

Az U19-esek szerdán 17.30 órakor a Győr-Moson-Sopron megyei Duna Takarék I. osztályban szereplő Beled SE ellen játszanak a műfüves pályán. Szombaton – az U16-osokkal együtt – Pozsonyba utaznak, és mindkét keret a Slovan ellen mutathatja meg tudását.

A Németh Richárd vezette U17-es gárda szombaton 10 órakor a GAK hasonló korosztályú együttesével játszik a műfüvön.

Kovács László U15-ös együttese szombaton 11.30 órakor fogadja a GAK-át.

A Tóth Zsolt irányította U14-esek az Újpesttel játszanak vasárnap 11 órakor.

A kisebb korosztályok teremtornán vesznek részt: az U13-asok a tapolcai Novák Dezső emléktornán, az U11-esek a répcelaki Végh Autóház kupán, az U10-esek a székesfehérvári MOL Fehérvár emléktornán, az U7-esek és az U9-esek a stájerországi Kalsdorfban a Justiz Kids Cup-on, az U8-asok pedig egy gráci teremtornán.