Az U16-os csapat három góllal nyert a szlovénok ellen

A Sátori Barnabás vezette U16-os együttes az esti fényárban úszó műfüves pályán a szlovéniai NK Mura ellen 3–0-ás győzelmet aratott.

A vezetőedző az első játékrészben vegyes összetételben küldte pályára csapatát, és itt-ott bizony látszott az összeszokottság hiánya. Ennek ellenére kétgólos előnyt harcolt ki az együttes: előbb egy jól felépített támadás végén Sulyok Marcell szerezte az első gólt, később pedig Heiter Bence az általa kiharcolt 11-est értékesítette magabiztosan.
Szünetben többet cserélt Sátori Barnabás, és annak ellenére, hogy ekkor csak egy gólt szereztek a zöld-fehérek, mégis jobban nézett ki ez a játékrész. Kombinatívabb volt a játék, szervezettebb volt a támadásépítés, megfelelő távolságban voltak egymástól a csapatrészek. A harmadik találat Papp Csongor nevéhez fűződik.
“Külön öröm, hogy nem kaptunk gólt az egyébként szervezetten futballozó, párharcokat erőltető muraszombatiak ellen. A helyzetkihasználásunk döntött, ugyanis el kell ismerni, voltak olyan időszakok, amikor kiegyenlített volt a játék, sőt bizonyos periódusban talán ránk is tudták erőltetni az akaratukat” – jellemezte a felkészülési mérkőzést a szakember.