Remek U15-ös és U19-es győzelem

Az. I. osztályú utánpótlás-bajnokságok legutóbbi fordulójában az Illés-Haladás U15-ös és U19-es csapata is nyert.

U14

Illés Akadémia-Haladás–Mol Vidi 2-3 (0-0). – Illés Akadémia, vezette: Marácz.

Illés-Haladás: Pataki – Nagy R., Varga D. (Stifter), Szvoboda, Bolla, Mozsár, Frák, Fábiánkovits, Mohos (Bonyhárd), Udvardi, Varga O. (Kovács B.). Edző: Noé Dávid.

 A rossz teljesítményt nyújtó hazai csapattal szemben megérdemelt győzelmet arattak a vendégek. Gólszerzők: Nagy R., Udvardi. 

A bajnokság állása: 1. Honvéd 59 pont, 2. Vasas 57, 3. Puskás Akadémia 52, …8. Illés-Haladás 36.

26. forduló, péntek, 17.00: Kaposvár–Illés-Haladás.

U15

lllés-Haladás–Mol Vidi 4-2 (1-0). – Illés Akadémia, vezette: Lukács. 

Illés-Haladás: Olasz – Bogdányi, Szabó B. (Muzsi), Kállai, Tama, Iván, Kovács P., Horváth K. (Várnai), Pataki, Miszori, Horváth J. Edző: Sipos Norbert.

A szombathelyiek szinte végig irányították a játékot, szép akciógólokat szereztek, teljesen megérdemelten nyertek. Ugyanakkor az immáron szokásos, elkerülhető góljukat ezúttal is megkapták a vasiak, akik azonban mindig tudtak újítani. Gólszerzők: Tama, Kállai, Horváth K., Horváth J.

A bajnokság állása: 1. Puskás Akadémia 66, 2. Honvéd 56, 3.  MTK 50, … 12. Illés-Haladás 27.

26. forduló, péntek, 15.00: Kaposvár–Illés-Haladás.

U16

24. forduló: FTC–Illés-Haladás 2-1 (1-0). – Gólszerző: Doncsecz.

25. forduló: Illés-Haladás–MTK 3-5 (2-3). – Illés Akadémia, vezette: Horváth P.

Illés-Haladás: Simon B. – Simon K., Fekete, PALKÓ (Reseterits), Doncsecz, Antal, Markó, TARJÁN, ROSNER, Bunevácz (Heiter), DEZAMITS (Baranyai). Edző: Németh Richárd.

A szombathelyiek megpróbáltak már az ellenfél térfelén labdát szerezni, ez nagyrészt sikerült is, ám amikor nem, a vendégek veszélyes helyzetet alakítottak ki a hazai kapu előtt. A második félidő elején a vasiak több veszélyes helyzetet is kialakítottak, de a jó erőkből álló, különösen a támadószekcióban erős fővárosiak felülkerekedtek. Reális eredmény született. Az Illés-Haladás játékát nem érhette különösebb panasz, a támadójátékuk hatékonyan működött, a védekezésükön viszont van mit javítaniuk. Gólszerzők: Markó, Doncsecz, Bunevácz.

A bajnokság állása: 1. Honvéd 57, 2. MTK 49, 3. Puskás Akadémia 44, … 6. Illés-Haladás 27. 

26. forduló, május 22., 14.00: Honvéd–Illés-Haladás. 

U17

24. forduló: FTC–Illés-Haladás 3-2 (3-1). – Gólszerzők: Volter, Szalay. 

25. forduló: Illés-Haladás–MTK 0-3 (0-1). – Illés Akadémia, vezette: Takács G.

Illés-Haladás: Schüld – Auer (Füzik), Debreceni (Csomós), WOTH, Szalay (Kállai), JAKAB, VOLTER (Fördős), Basics, Szecsődi (Vajda), Schuszter, TÓTH M. Edző: Oross Márton.

A hazaiak nagyon jó stílusban és felfogásban futballoztak, több komoly lehetőséget is kialakítottak az MTK kapuja előtt, de míg a vasiak kihagyták, a vendégek belőtték helyzeteiket. Egyenlő erők küzdelmében a kapu előtt határozottabb csapat nyert. 

A bajnokság állása: 1. Honvéd 55, 2. MTK 41, 3. Puskás Akadémia 41, 4. Illés-Haladás 38. 

26. forduló, május 22., 12.00: Honvéd–Illés-Haladás.

U19

Illés-Haladás–Debrecen 1-0 (0-0). – Haladás Stadion, vezette: Széplábi.

Illés-Haladás: Kiss Á. – Bokor, Nyíri, Nyári, Halmai (Balogh F.), Doktorics, Illés (Molnár T.), Tóth-Gábor (Bognár), Füleki, Bolla, SZEKÉR. Edző: Németh Szabolcs.

 A debreceniek fegyelmezetten futballoztak, jól lezárták a területeket. A vasiak ennek ellenére több helyzetet is kialakítottak, ám a vendégek kontrái is veszélyesek voltak. A 85. percben egy jól eltalált lövéssel megszerezték a győzelmet a szombathelyiek. Közepes színvonalú mérkőzésen a játék képe alapján megérdemelten nyert az Illés-Haladás. Gólszerző: Szekér.

A bajnokság állása: 1. MTK 50, 2. Honvéd 43, 3. Debrecen 37, 4. Illés-Haladás 35.

19. forduló, szombat, 12.00: Illés-Haladás–FTC.